1 2 3

10 dolog, amit szerkesztőtől tanultam

2014. április 27., vasárnap 0 komment
Szép napot! Úgy gondoltam, összeírok tíz dolgot, hátha valaki erre téved, és hasznára válik ez-az. (Ámbár úgy tűnik, legfeljebb egy-egy ördögszekér suhan át a zöld terepemen mostanság.)
Elmondhatatlanul hálás vagyok a szerkesztő segítségéért. A regénynek aprócska töredékét néztük át, mégis rengeteg dologban megvilágosodtam, és ha ilyen rövid idő alatt ennyi mindent megtudtam, mi lesz még később? Van időm tanulni, míg fel nem dobom a pacskert, de inkább nem is süketelek tovább, hanem felsorolom végre, amit akartam. Hozzáteszem: kezdő író vagyok, tehát ne nevessetek ki, ha számotokra evidens dolgokat mondok, mert nekem mindez új volt. :)

1., Bátrabban kell tördelnem, nem jó mindent a párbeszédet követő narrációba préselni, mert amúgy szebb, áttekinthetőbb. Példa (az első az eredeti, a másik a javaslat alapján tördelt verzió):

– Ez nem epilepszia – mondta a lány elképedve. Elindult a mozdulatlan beteg felé, ám félúton megtorpant. A sarokból most felkelt egy másik alak.

– Ez nem epilepszia – mondta a lány elképedve.
Elindult a mozdulatlan beteg felé, ám félúton megtorpant. A sarokból most felkelt egy másik alak.


2., Ha a szereplő szövege több mondatból áll, a narrációt az első mondat után kell beszúrni. Példa (értelemszerűen az első megint az eredeti, míg a második a szerkesztett változat):

– Mindjárt felébred. Megint kezdi. Kérem, segítsen rajtunk, űzze ki belőle a gonoszt! – kapcsolódott be az asszony is.

– Mindjárt felébred – kapcsolódott be az asszony is. – Megint kezdi. Kérem, segítsen rajtunk, űzze ki belőle a gonoszt!


3., A páros szerveket, mint szem, fül, kéz (kar), váll, láb egyes számban írjuk, tehát "összecsuklott a lába", "leragadt a szeme". (Vannak ritka, kivételes esetek, de arra most nem térek ki, akit érdekel, nézzen utána a neten.)

4., Nem szedjük ki a szereplő szemgolyóit: helytelen a "szemét a lányra szegezte", "rátapasztotta a szemét" kifejezés. A szemünk a helyén marad még akkor is, ha épp kiguvad egy jó csaj láttán, legfeljebb a tekintetünk pásztáz, cikázik, akad, réved stb.

5., Nem tapogatjuk a belső szerveket: "tüdejét nyomta", "gyomrát fogta", "szívére szorította a kezét". Ez meglehetősen nehézkes mutatvány, mondhatni kivitelezhetetlen, már ha épp nem élveboncolást végez saját magán az illető. :)

6., A -va, -ve ragnál mindig erősebb az ige úgy, ahogy van, önmagában.

7., A hármaspont befejezetlen gondolatot hivatott jelölni, nem pedig azért van, hogy szanaszét szellősítsük vele a szöveget.

8., Párbeszédben, belső monológban nem szerencsés gondolatjeles közbevetést alkalmazni, mert megtévesztő lehet, az olvasó a gondolatjel után a narrátor szövegét várja. Használjunk inkább vesszőt, a gondolatjeles megoldás maradjon a mesélőé.

9., Ne rángassuk az olvasót mindenféle figyelmeztetés nélkül ide-oda egy jeleneten belül!
Néha rosszabb voltam, mint a csillagkapu. Teret ugrottam anélkül, hogy szépen átvezettem volna az olvasót egyik szereplőről a másikra.
Egy jelenetem Lenával kezdődik, aztán telefonál Jérome-nak, bontja a vonalat, Jérome meg váratlan lökést kap Yves-től, miközben az elnémult telefonba óbégat. Elvileg Lenával voltunk, most meg szegény olvasó azt se tudja, hol jár. Ez most így talán érthetetlen, de a konkrét példa túl hosszú lenne. A lényeg, hogy ha az olvasó valakit lát, vele van, ne rántsuk át minden átmenet nélkül máshová mindenféle jelölés nélkül. Elég egy átvezető mondat, vagy akár üres sor, amivel érzékeltetjük a váltást.

10., A narrátor nem kiabál, nem kérdez, nem manipulál, nincsenek érzelmei, nem szimpatizál senkivel, teljesen pártatlan. Nem szól ki a sorok közül, csak mesél, nem használ szlenget, sem pedig az alábbi szavakat: bizonyára, valószínűleg, ezek szerint (mert nem következtet).

Update: (Egy írótársam hozzászólása miatt.) A 10. pontnál természetesen E/3-ban írt történetről beszélek (a többinél is, de itt jött elő a probléma, hiszen E/1-nél maga a főszereplő a narrátor, és nem lehet egy érzelemmentes valami). :)

Up-update: (Másik írótársam hozzászólása miatt beszéltem a szerkesztővel, felvilágosultam, és megint ki kell egészítenem a 10. pontot.) Összeollózom a szerkesztő válaszát:
"Van egyféle technika, amikor a narrátor lényegében megszemélyesül, úgynevezett mintaszerző lép a történetbe, közvetlenül kiszólnia is szabad. De akkor személyesüljön is meg rendesen, ne csak egy néha beleszóló testetlen hang legyen!"
Az ötödik parancs esetében kilőve ez a fajta narráció, de most már tudom, hogy helyes, csak következetesen kell használni.
 


Copyright © 2014 Eden Ambré | Sablon: TNB